Baunsback

Hírek

Felére csökkent a tanulmányok mellett vállalkozó kisadózók tételes adója

Érdemes odafigyelni a kisadózó vállalkozások tételes adóját választó, közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatásban tanuló vállalkozóknak, mivel egy kedvező törvényváltozás alapján már nem minősülnek főállású kisadózónak. Ez azt jelenti, hogy januártól havonta 50 ezer helyett mindössze 25 ezer forint tételes adót kell fizetniük.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) egy olyan adózási mód, amely a vállalkozások meghatározott körének a hagyományos adózással összehasonlítva lényegesen kevesebb adófizetéssel és adminisztrációval jár. A katásoknak havonta tételes adót kell fizetniük, mely kiváltja a személyi jövedelemadót, társasági adót, egyéni járulékokat és a szociális hozzájárulási adót, sőt a szakképzési hozzájárulást is. A főállású kisadózó után 50 ezer, a nem főállású után pedig 25 ezer forintot kell fizetni minden megkezdett naptári hónapra.

Korábban a nappali rendszerű középiskolai tanulói, valamint felsőoktatási hallgatói jogviszonyuk mellett a kisadózó vállalkozások tételes adóját választó egyéni vállalkozókra az általános szabályok vonatkoztak. 2018. január 1-jével azonban kedvezően változott a törvény és már nem minősülnek főállásúnak, így havonta 25 ezer forint tételes adót kell fizetniük. A könnyítés a külföldön tanuló katásokra is vonatkozik.

Az érintettek a 18T101E adatlapon jelezhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, hogy tanulmányaikra tekintettel nem minősülnek főállású kisadózónak.

A kisadózó vállalkozásnak csak akkor kell bevételei után a tételes adón felül fizetnie, ha éves bevétele a 12 millió forintot meghaladta. Ez esetben a tételes adón felül a 12 millió forint feletti bevétel 40 százalékát kell adóként megfizetnie. Aki nem egész évben volt kisadózó, annak a 12 millió forintos értékhatár arányosan csökken.

A kisadózó vállalkozások tételes adójával kapcsolatban a NAV honlapján (www.nav.gov.hu) további hasznos információk találhatók a 61. számú információs füzetben, illetve a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon is kérhető bővebb tájékoztatás.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Komárom-Esztergom Megyei
Adó- és Vámigazgatósága